A magyar film napján, azaz április 30-án országszerte minden moziban a magyar filmeké a főszerep. 1901-ben ezen a napon mutatták be a nagyközönségnek A táncz-ot, vagyis azt a szórakoztatva ismeretterjesztő filmfűzért, melyet az első magyar filmalkotásként tart számon a filmtörténet. A bemutató helyszíne az Uránia Magyar Tudományos Színház, az Uránia Nemzeti Filmszínház elődje volt. E jeles napot idén is változatos programmal ünnepeljük: a közelmúlt magyar filmsikerei mellett filmklasszikusokat, a játékfilmek mellett pedig dokumentumfilmeket is vetítünk.
A Magyar Film Napja idei egyik legkülönlegesebb programeleme a pop-up vetítések sorozata, amely ikonikus magyar filmeket visz el rendhagyó, a történetekhez szorosan kapcsolódó helyszínekre. A vetítések olyan egyszeri, közösségi élményeknek ígérkeznek, amelyeken a környezet, a vendégek és a film atmoszférája együtt kínál felejthetetlen hangulatot, emlékezetes mozikalandot mindenkinek.
Kövesd figyelemmel legfrissebb programjainkat, nyereményjátékainkat a Magyar Film Napja közösségi média oldalain!
Kövess Minket Facebook-ON!